27 december 2010

Elfogadás

„Az elfogadás egyszerű, mégis alapvető bölcsesség. Sokkal hatékonyabb, mint ellenszegülni az élet áramlásának. A Most az egyetlen, ahol igazán megtapasztalhatod az élet áramlását, az elfogadás tehát a jelen pillanatra vonatkozik: feltételek és fenntartások nélkül. Ekkor minden belső ellenállásról le kell mondanod.
Az elfogadás nem gyengeség. Hallatlan erő és spirituális hatalom rejlik benne. Az elfogadással belső szabadságot vívsz ki magadnak minden helyzetben. Azt tapasztalod, hogy a változás nem kerül erőfeszítésedbe. Szabad vagy.
Az elfogadás nem jelenti azt, hogy nem cselekszel, nem kezdeményezel változásokat, és nem próbálsz meg célokat elérni. Az elfogadásban mégis egészen másfajta áramlatok motiválják a cselekvést. Ebben az állapotban kristálytisztán látod, hogy mit kell tenned, és egyszerre csak egy dolgot csinálsz, egy dologra összpontosítasz.
Az elfogadással spirituális energia érkezik világunkba. Ha hirtelen fényt, világosságot és mély békét érzel, a félreérthetetlen jele lesz annak, hogy igazán elfogadóvá váltál. Ezek után már ellenállás nélkül, kegyelemben és fényben fogsz élni, minden küzdelemtől mentesen.
Az ellenszegülés merevvé teszi a lelkedet, megkeményíti éned burkát, s így elkülönít mindentől. A megengedéssel minden kapcsolatod alapjaiban változik meg, hiszen így mindenkit olyannak fogsz elfogadni, amilyen.
Bármit hozzon is a pillanat, fogadd úgy, mintha te választottad volna! Fogadd el, és cselekedj! Dolgozz mindig vele együtt – soha ne ellene! Tedd a barátoddá, a szövetségeseddé – ne az ellenségeddé! Egész életed csodálatos változáson fog keresztülmenni.
Ha elfogadod, ami van, és teljesen jelenlévővé válsz, a múlt minden ereje megszűnik. Nem lesz rá szükséged többé. A jelenlét a kulcs. A Most a kulcs.
Ha nem állsz ellen az életnek, a kegyelem és a könnyedség állapotába jutsz. Ez az állapot nem függ attól, hogy a dolgok jók-e vagy rosszak. Figyelj meg egy állatot, és hagyd, hogy az elfogadásra tanítson! Figyeld meg, ahogyan megadja magát a jelen pillanatnak! Hagyd, hogy Létezni tanítson!
Ha nem tudsz kilábalni egy helyzetből, és tehetetlennek érzed magad, akkor engedd, hogy ez a helyzet elmélyítse benned elfogadásodat, a Most és a Létezés tudatosságát.
Hogyan lehet abbahagyni az ellenállást? Kezdd az egészet egyszerűen azzal, hogy felismered. Az ego azt hiszi, hogy ellenállásod az erődet bizonyítja, pedig csak elvág a Létezéstől, a valódi erő egyetlen forrásától.
Ne állj ellen a fájdalomnak! Add meg magad a bánatnak, a kétségbeesésnek, a félelemnek, a magánynak, a szenvedés bármely formájának! Légy szemtanúja anélkül, hogy minősítenéd! Engedd ott lenni! Öleld át! Aztán lásd, ahogyan az elfogadás csodája a szenvedést mélységes békévé alakítja.
Vizsgáld meg, milyen gyakran kalandozik el a figyelmed a múltba vagy a jövőbe! Kérdezd meg magadtól: tényleg örömet, könnyedséget és világosságot ad nekem, amit teszek? Ha nem, akkor lélektani időd elfedi a jelen pillanatot, és az életet torzított észleléssel merő küzdelemnek, fájó tehernek érzed.”
                                                                                                                              Eckhart Tolle

Az elfogadás

„A teljes elfogadás a kulcs. Az a tolvajkulcs: minden ajtót kinyit.
Nincs olyan ajtó, amit az elfogadás ne nyitna ki. Ez egyszerűen olyan kulcs, ami minden zárba beleillik mert abban a pillanatban, hogy elfogadsz valamit, egy átalakulás indul meg a lényedben, hiszen nincs többé konfliktus. Nem vagy kettő. Az elfogadásban eggyé válsz, egységgé válsz.
Emlékezz az egységedre, a bonyolultságodra. Olyan csodálatos. A vágyak csodálatosak. A szenvedély jó  ha elfogadod, részvétté válik. Ha elfogadod a vágyakat, lassan-lassan látni fogod, hogy ugyanaz az energia vágytalansággá válik. Ugyanaz az energia, amely a vágyakkal volt elfoglalva. Amikor elfogadod a vágyakat, lassan-lassan ellazulsz, és az energia sokkal természetesebben kezd áramlani. Elkezded olyannak látni a dolgokat, amilyenek valójában. Nem foglal le túlságosan ez vagy az a vágy. Elfogadtad, ezért nincs probléma.”
                                                                                                                  Osho

15 december 2010

Wass Albert: Karácsonyi versek II

Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!

Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!

Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.

Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel...!

Tagadjátok...? Restellitek...?
Elfordulnak fejeitek...?
Megvakultak szemeitek...?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek...?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek...?

Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!

Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.

A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.

1946 

07 december 2010

Uram

S.Éva

Uram, nélküled.....

ember:

fázom.

a világ
hamut szitál.
a tűz
kialszik,
s megfullad a lelkem.....



szomjazom,
senki nem szól: igyál....
s én vizet rossz helyen kerestem.


fáradó hangom
visszapattan
süket lélekfülek
közömbös faláról.

vacogva,
halott kábulatban,
várunk Uram,
hogy életre
varázsolj.

G.Erika

A teremtés fája

S.Éva

Isten

Sokáig azt hittem, az vagy, amit tanítottak rólad.
Néha úgy éreztem, gyűlölöd az embert, s mint dióról a héjat, úgy hántanád le róla mindazt, ami földivé, emberré teszi.
Úgy tűnik, minden vallás, filozófia azt tanítja, hogy valami tévedés történt, s a cél az, hogy utunk végén ne maradjon semmi anyagi bennünk, hisz lelkünk a legfontosabb.
Nem látom értelmét ennek, Uram.
Ha így van, akkor ne teremtettél volna. Hagytad volna érintetlenül lelkünket, a , az istenit- s akkor már eleve olyanok lennénk, amilyeneknek -sokak szerint- megálmodtál minket.

Ez, így, nem más, mint szadizmus. Miért lenne az a cél, hogy megszabaduljunk az emberitől, az érzelmektől, a vágyaktól,attól, hogy néha tévedjünk... szóval éljünk?
Nem akarhatod ezt. Kitolás.
Mi lesz velem itt a földön, ha ”megvilágosodom”, s uralkodom vágyaimon, életemen, s megszabadulok mindentől, ami anyagi, földi, EMBERI. Miért is lennék angyalivá? Hol maradna a fájó csoda, az öröm, a könny, a szerelem, s még annyi minden? Hogy tudnám élvezni az arcomat cirógató napsugarat, vagy a bizsergető vágyat, ha közben arra gondolok, hogy az nem „ én „ vagyok, csak egy tok, amibe be van zárva a „magasztos” lelkem?
Nem tudom, mi a cél.

Nem akarom levetni a burkot.
Botlottam. Sokszor.
De nem cserélnék egyetlen angyaloddal sem.
Szerintem ők szívesen odaadnák halhatatlanságuk egy kis emberéletért itt, ezen a mocskos, szennyes földön- csak azért, , hogy érezzék, ahogy talpuk belefúródik a homokba, borzolja hajukat a szél, vagy szeresse őket a kedves....

melyik az út, Isten?

Tudom, nem válaszolsz. Nekünk kéne megtalálni, s szemedbe nézve szelíden mosolyogni.
Én tudom.
Szerintem csak annyi, hogy emberként élve megőrizzük lelkünkben a szikrányi istenlelket. Ha nem hull ki a rosta likán, akkor talán nem kell arcunkat eltakarva Elődbe állnunk, hanem lehet, hogy egymás mellett sétálunk egyet megtalált Kertedben.
G.Erika 

Megbocsátás

„... megbocsáss valakinek – van benned valami görcs, egy csomóra kötött érzés, mely neked gondot okoz. Személyes tapasztalatom ha valakinek nem tudtam megbocsátani az mindig számomra volt kellemetlen. Olyan karmos érzéseket hurcoltam magamban, melyek elsősorban engem sebeztek. Az én lelkemet mérgezték meg, s állandóan kizökkentettek a nyugalmamból. Nem kellemes haragban, sértettségben, tompa bosszuvágyban, bármiféle fojtott indulatok tűzében égni.” Müller Péter – Titkos tanítások
            Ahhoz, hogy képesek legyünk másoknak megbocsátani, először nekünk kell képesnek lennünk arra, hogy elfogadjuk mások megbocsátását. A megbocsátás megtagadása vagy képtelensége gyakran annak a jele, hogy nem bocsátunk meg önmagunknak, nem tudjuk elfogadni mások bocsánatát.
            A megbocsátás képességén elmerengve nem tudtam eldönteni hogy mi az ami nehezebben kivitelezhető, megbocsátani önmagunknak vagy a másoknak? Legtöbbször nagyon nehéz hogy megbocsássunk önmagunknak a saját mércénk elérhetetlenségéért, egy adott élethelyzetben hozott döntésért, ítéletért, a hogyan tovább mikéntjéért.
            Életem egyik mérföldköve „légy önmagad legjobb barátja” – micsoda kijelentés, kérés – nagyrakerekedett szemekkel rácsodálkoztam mentoromra „most vajon mit akarhat?” persze hogy én elsősorban önmagamért vagyok felelős, önmagamért teszek, ... és akkor kezdett motoszkálni egy gondolat, számtalanszor megtörténik hogy az elmarasztaló önkritika, az élérhetetlen elvárás olyan erővel dob a „nemtudom megbocsátani magamnak” tengerébe hogy beleragadunk, észre sem vesszük hogy az erő ami lehúz az önerőből létrehozott. Tápláljuk, dédelgetjük, az önsajnálat tágas labirintusában „dagasztjuk a sarat”. Megpróbálunk minden erőnkkel szabadulni de az érzés körmönfont és mindent átölel behálóz.
            Azóta is gyakran próbálom magam elé idézni szavait, azok szerint élni és tenni – hiszen ha legjobb barátom kerül kritikus élethelyzetbe nagyon is kézenfekvő ha vigasztalom, biztatom és felemlegetem erősségeit, megpróbálok támaszként melléállni nem pedig elmarasztalni mert „ezt sohasem tudod megbocsátani magadnak”.

Em

03 december 2010

Figyelj és hallgass meg


Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és Te tanácsot adsz
nem teljesíted a kérésemet.

Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és Te elmagyarázod miért rossz, hogy így érzek,
akkor rám tiportál.

Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és Te úgy érzed, hogy valamit tenni kell,
hogy a problémám megoldódjon,
bocsáss meg, de én úgy érzem,
hogy Te süket vagy.
Nem kértem mást, csak, hogy figyelj rám
és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél,
nem kértem mást, csak, hogy hallgass meg.

Nem vagyok tehetetlen,
csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem
amit nekem kell megtennem,
csak megerosíted a félelmemet és gyöngeségemet.

De ha elfogadod, hogy úgy érzek, ahogy érzek
még ha ez az érzés számodra érthetetlen is,
lehetové teszed, hogy megvizsgáljam
és értelmet adjak az érthetetlennek.
Ha ez megtörténik a válasz világossá válik
és tanácsra nincs szükség.

Talán ezért használ sok embernek az imádság
mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást
figyel és meghallgat, a többit ránk bízza.

Tehát Te is, kérlek figyelj
rám és hallgass meg.
Ha szólni akarsz, várj egy ideig
és akkor már én is tudok Rád figyelni.

Agnes Beguin