09 december 2011

Az emberek és az állatok

Hűvös reggelre ébredt az erdő. Leesett az első hó. Legszívesebben minden
állat otthon ült volna, mégis az erdei ösvényeken rengetek friss lábnyom
árulkodott arról, hogy valami készül. A nyomok egy nagyobb tisztás fele
vezettek. Itt gyülekeztek az állatok, rendkívül fontos megbeszélni valójuk
akadt. A téma az ember. Nyolc óra tájban, már egy tűt sem lehetett volna
leejteni, benépesedett a tisztás. Megérkezett az állatok királya az
oroszlán. Elbődült, ezzel jelezte, kezdődhet az értekezlet. Fél szemmel
megnézte a jegyző a helyén van-e. Medve úr készen állt kezében ott volt a
toll, a papír meg a pecsét.

- Kedves barátaim - kezdte el az oroszlán a beszédét, - mint tudjátok azért
gyűltünk ma itt össze, mert az utóbbi időben rengeteg panasz érkezett
hozzánk, az emberről. Ezek közül néhányat meg is hallgatunk. Tessék, akinek
panasza van, jöjjön ide előre, mutatkozzon be és mondja el.

Elsőnek a varjú érkezett, meghajolt az oroszlán előtt, majd beszélni
kezdett:

- Varjú Péter vagyok, a panaszom a következő. Úgy-e tudjátok, mi varjak
szeretünk csoportokban repülni, csattogtatjuk szárnyainkat, hangoskodunk, és
mint minden élőlény, amely táplálkozik, megszabadulunk a feleslegtől. Igen
ám de egyre kevesebb a hely ahol kedvünkre hancúrozhatunk, s ez az embernek
köszönhető. Kedvenc játszóhelyünk ugyanis a városok parkjainak fái közt van,
közel van egy játszótér is, ahol gyerekek játszanak. Ezt is szeretjük nézni.
Igen ám, de egy ideje, megjelennek fehér ruhába öltözött emberek, hatalmas
zajt csapnak kereplőkkel, dudákkal, ha kell légpuskával is lőnek, csakhogy
elzavarjanak. Nem tudom mi a bajuk velünk, hiszen zajongani ők is szoktak,
sokkal erőssebben, mint mi, gondolom ők is megszabadulnak evés után a
feleslegtől, s az trágyázza ráadásul az anyaföldet. Elismerem, néha esik
rossz helyre kaka, de humorérzékük is lehetne, sőt örülhetnének, hiszen ők
találták ki, ha emberi ürülékbe lépnek, szerencsét hoz. S ez az állatira nem
érvényes?

A varjú után, az őz érkezett.

- Őz János a nevem. Mi is csoportokban élünk, szeretünk szabadon szaladgálni
az erdőben, réteken. Csak szomorúan tapasztaljuk, egyre kevesebb az erdő,
fakivágástól hangos nap, mint nap. S ez nem elég egyre többen vadásznak
ránk, eresztenek ránk vérengző kutyákat. Még elnézem, ha egy őzgidát,
lelőnek, s tudom olyan család asztalára kerül, ahol három éhes gyerek van,
de azt már nehezen, amikor látom lefagyasztják húsunkat, jó pénzért árulják,
s amikor már elrothadt, mivel senkinek sem kell kidobják. Ezek után milyen
szívvel engedjem, hogy a gyerekek bámulják, és simogassák kicsinyeimet..

Az őz után a pacsirta következett, ő az énekesmadarak nevében szólalt fel.

- Pacsirta Gyurikának hívnak. Mi énekesmadarak szeretünk énekelni, dalunktól
minden erdőlakó felvidul. Nincs szebb muzsika, két szerelmes madár udvarlási
dalánál. S képzeljétek, egyre gyakrabban kell fura gépzenét hallgassunk,
olyan hangerővel ami enyhén szólva túlzás. Kijönnek az emberek szabad
napjaikban az erdőbe, és ahelyett, hogy csendben hallgatnák az erdő ezer
féle neszét, hangját, s ettől gyógyulnának, olyan zajt csapnak, borzasztó.

Hosszú csend követte a panaszáradatot. Érződött, az állatok tanácstalanok,
mivel lehetne rádöbbenteni az embert arra, hogy a testvéreit írtja, hiszen ő
is a természet gyermeke, mint minden. A kínos csendet a medve törte meg,
mindenki azt gondolta, na végre egy valaki közülünk, aki kiáll az ember
mellett. De tévedtek.

- Ti ismertek olyan állatot, aki ahol él, azt a helyet, az otthonát,
szétrombolja?

Kínos csend következett. Mindenki hallgatott, az állatok szerették az
embereket, nem akartak erre a kérdésre válaszolni, hiszen tudták minden
állat vigyáz az otthonára, csak az ember képes arra, felépít egy gyönyörű
várost, majd tíz év múlva tankokkal, fegyverekkel a porig rombolja.

Hullni kezdett a hó, lassan elindultak az állatok haza. Tudták lesz még
ilyen találkozás, hiszen ez a helyzet tarthatatlan, ezen sürgősen
változtatni kell. A kérdés csak az hogyan?

1 megjegyzés:

  1. Áldott, békés Ünnepeket és boldog Új Esztendőt kívánok.
    Szeretettel,
    Hajnalka

    VálaszTörlés